FÚVÓS ESTFantázia-bérletes hangverseny

Richard Strauss: Esz-dúr szerenád tizenhárom fúvóshangszerre op. 7.
Richard Strauss: B-dúr szvit tizenhárom fúvóshangszerre Op. 4
Antonín Dvořák: d-moll fúvósszerenád op.44
 
Vezényel: Izaki Maszahiro
 
Richard Strauss a 19-20. század fordulójának legnagyobb német, késő romantikus zeneszerzője mindössze 17 éves volt, amikor 1881-ben megkomponálta Esz-dúr szerenádját. A tizenhárom fúvóshangszerre (két fuvolára, két oboára, két klarinétra, két fagottra, basszusfagottra és négy kürtre) írt mű megszületését minden bizonnyal az is befolyásolta, hogy a fiatalember édesapja kiváló kürtművész volt. A szerenád, azaz „éjjeli zene” műfaját Mozart mintájára választhatta, ahogyan a szonátaforma alkalmazása is a bécsi klasszikusok hatása lehetett. A darab azonban jóval több egyszerű imitációnál: az ifjú Strauss az őt ért hatásokat rendkívül egyedivé alakította át, előre vetítve a leendő zeneszerzőóriás csodálatos melódiáit. A drezdai premier után a szerenád a meiningeni zenekar előadásában aratott igazán hatalmas sikert.

A meiningeni koncertek után néhány hónappal Strauss egy többtételes művet kezdett írni ugyanarra a tizenhárom fúvóshangszerre. Bár az 1884-ben bemutatott  B-dúr szvittel nem sikerült felülmúlnia korábbi szerenádja népszerűségét, a darab a komponista szimfonikus műveinek előfutára.     

Antonín Dvořák D-moll fúvósszerenádja egy másik kiváló példa arra, hogyan élt tovább az éjszaka zenéje a romantikában. A cseh zeneszerző egy bécsi látogatása alkalmával hallotta Mozart egyik szerenádját, ez adhatta számára az ihletet. A 18. századi rokokó kastélyokban rendezett koncertek hangulatát hozza vissza a kamaramű, amelyben azonban már a komponistára oly jellemző szláv hangvétel is megjelenik. Nem véletlenül, a négytételes darab ugyanis 1878-ban, nem sokkal Dvořák legnagyobb sikere, a Szláv táncok előtt született. Az alig két hét alatt komponált műben romantikus és kemény archaikus hangzások váltják egymást, a fúvós hangszereket pedig nagybőgő és cselló egészíti ki.