MÚZEUMI SZABADEGYETEM 3. RÉSZ | Művészettörténeti előadások a Szolnok 950 jegyében

Az előadásokról: 

Szolnok új vasútállomása a modern építészet jegyében (1975)

előadó: Dr. Ordasi Zsuzsanna művészettörténész, egyetemi docens (KRE Művészettörténet Tanszék)

A szolnoki vasútállomás felvevőépülete Schneller Vilmos (1937-2022), a MÁVTI építészének tervei szerint készült, és Szolnok város fennállásának 900. éves évfordulója évében, 1975. július 12-én, azaz, a vasutasnapon adták át. Formai kialakításában és anyagában is újszerű, szakít a magyarországi vasútállomások Pfaff Ferenc (1851-1913) által bevezetett pavilonos megoldásával, amennyiben a sínpályával párhuzamos, hosszan elnyúló egyterű csarnoképületként jelenik meg. Az egész épületre mindkét szinten a vízszintes vonalvezetés jellemző, amelyet az építész beton és üvegsávok arányos kombinációjával ér el. Ez a megoldás figyelhető meg több, a két világháború között és közvetlen utána épült olaszországi pályaudvar esetében (Róma, Termini; Firenze, Santa Maria Novella; Velence, Santa Lucia), amelyek a „későracionalista” építészet eredményei, s amelyek nagy hatást gyakoroltak a szocialista országok építészeire is, akik a 60-as években újra megnyílt utazási lehetőségek során ezeket a vasútállomásokat látták, s amelyeket funkcionális és esztétikai szempontból is mintának tekintettek az új felvevőépületek megkomponálásához. Hasonló pályaudvarok épültek Magyarországon Balatonfüreden, Budapesten a Déli pályaudvar, de Bulgáriában Szófiában és Vratsában. Ezek az új vasútállomások a modern, az európai trenddel lépést tartó építészet értékes alkotásai.

Fényes Adolf, a Szolnoki Művésztelep legendás mestere

előadó: Képiró Ágnes művészettörténész-muzeológus (Damjanich János Múzeum)

Az első világháború előtti időszak és a két világháború közötti évtizedek hazai művészetének meghatározó alkotója volt Fényes Adolf festőművész (1867–1945). Nem csupán a Szegényemberek élete című sorozatának legdrámaibb darabjai köthetők Szolnokhoz, hanem a sorozatot követően koloritja kivilágosodása és a plein air jegyében készített festményei is kapcsolódnak a városhoz. Festői életművének több mint négy évtizede kötötte Szolnokhoz 1899-től kezdve, noha a város eredetileg nyári tartózkodásra kialakított kolóniáján nem az adott évek egészét töltötte, időnként – főleg az I. világháborút megelőző években – a téli hónapokat is Szolnokon töltötte. Az I. világháború pusztításait követően helyreállított művésztelepre Fényes az első között tért vissza, s a két világháború közötti virágzó periódusban a kolónia korelnökévé, nagy tekintélyű, bölcs vezéregyéniségévé vált. Számos történet, anekdota őrzi ennek a meghitt, jó alkotói légkörben telt és ugratásokkal, mókázással teli időszaknak az emlékét. Az előadás ennek a korszaknak a bemutatásán és Fényes Adolf életpályájának összegzésén túl kiemelt fókuszt helyez az alkotó Szolnok környéki tájábrázolásaira, a város egy-egy pontját megörökítő látképeire, az enteriőrjein, életképein és csendéletein megjelenő szolnoki vonatkozású viseletekre és tárgyakra.