VONÓS ESTFantázia-bérletes hangverseny

Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr Divertimento K. 137 (125b).
Leoš Janáček: Szvit vonószenekarra JW.VI.2
Antonín Dvořák: E-dúr vonósszerenád op.22
 
Vezényel: Izaki Maszahiro
 
Wolfgang Amadeus Mozartról közismert, hogy már kisgyermekként biztonsággal mozgott korának valamennyi zenés műfajában. Igazi remekműveket azonban a szakértők véleménye szerint 16 évesen kezdett írni, amikor három, vonószenekarra írott divertimentoja keletkezett. Ezekben a szerzeményekben már nem csak követte, de szabadon alakította is a szabályokat, azaz a maga útját járta. A hangversenyen a második divertimento hangzik el, amely leginkább abban tér el az elsőtől, hogy az olasz zene hatása kerül benne túlsúlyba, a főszerep pedig egyértelműen a hegedűé. A mű fináléjában megjelenik a vígoperai hang is, amely Mozart későbbi hangszeres szerzeményeinek jellemző vonása lesz.

Leoš Janáček morva zeneszerző a mai Csehország területén található szülőföldje népzenéjére alapozva alakította ki egyéni stílusát. Tudományos alapossággal dolgozta fel a morva folklórt, nagy hangsúlyt fektetett a cseh nemzeti zene népszerűsítésére. 1877-ben vonószenekarra írt 2. szvitje azonban még inkább a viktoriánus kor zenei ízléséről tanúskodik: előkelő, könnyed és kiegyensúlyozott, ugyanakkor nem nélkülözi a bájt, őszinteséget és enyhe iróniát sem.

Az egyik legnagyobb klasszikus cseh zeneszerző, Antonín Dvořák az 1870-es években kezdett elismert komponistává válni. 1874-ben elnyerte az osztrák állam ösztöndíját, ami készpénzen kívül az egyik zsűritag, Brahms támogatását, később pedig barátságát is jelentette. Ezután sorra mutatta be szerzeményeit, zenéjével egyre nagyobb sikert aratott Európában, sőt Amerikában is. Ebben az időszakban született egyik legnépszerűbb zenekari műve, az E-dúr vonósszerenád. A darabot 1875 májusában kevesebb, mint két hét alatt írta meg a szerző. A művet másfél évvel később, Prágában mutatták be először cseh és német színházak összevont zenekarának előadásában.